A Nap már kezd felkelni. A testem teljesen átfagyott az éjszaka alatt s éhes, szomjas vagyok. Szemeim hunyorogva nyitom ki és nézek körül. Egy sikátor közepén vagyok. Szürke macskakövek, fehér csíkos falak, jobbról egy alakot látok közeledni magam felé. Szívem a szokásosnál gyorsabban ver, összehúzom magam.
- Ne, ne! - kiáltom.
- Hé, jól vagy? - kérdezi. Hangja lágy szinte már nyugtató. Egyre jobban közeledik lassú léptekkel így már szemügyre tudom venni kinézetét. Haja szőke, s bozontos, arcára aggodalom van festve. Lehajol mellém.
- Jól vagy? - kérdezi, hangja olyasfajta aggodalmat, törődést sugároz, melyet már rég nem tapasztalhattam.
- Nem. - Rázom fejem, közben szemeim már áztatják a sós, kövér könnycseppek.
- Hogy hívnak?
- Phoebe. - Nyögöm ki olyan halkan, hogy csak ő hallja.
- Én Niall vagyok. - Próbálok mosolyt erőltetni arcomra de a sírás nem engedi.
-Hogy kerülsz ide? - még mindig gondoskodó a hangja, de képtelen vagyok megbízni benne. Túl sokszor hittem Zayn-nek, hiába vert át mindig. Most nem csaphat be senki.
- Én... - próbálok válaszolni de nem sikerül. Már zokogok, testem rázkódik. Niall még mindig ugyanabban a testhelyzetben türelmesen vár a válaszomra. Félek, hogy nem bízhatok meg benne. Mi van ha ő is azoknak az embereknek dolgozik?
- Phoebe, szeretnék neked segíteni! - mondja lassan szemeivel enyéimbe nézve. Nem hazudik, legalábbis nincs rá utaló jel. Talán mégis megbízhatok benne. Szemeim összeszűkülnek miközben megpróbálom felidézni ennek a szörnyű dolognak a legelejét.
Sötét volt olyannyira mintha csukva lett volna szemem, pedig nem volt. Kezeim szorosan a széknek voltak kötözve, lábaim egymásnak. A mozgolódást abba hagytam miután egyre mélyebbre vájtak a kötelek. A félelemérzetem átvette a fájdalom ami az egész testembe kiterjedt. Csönd volt. Néma csönd. Csak a szenvedésem hallatszott.
- Egy éjjel elraboltak és fogva tartottak, iszonyú dolgokat tettek velem. - Mondom összezavarodottan.
- Megerőszakoltak?
- Nem, bántottak. Arra vártam, hogy megöljenek, hogy vége legyen minden fájdalomnak amit átéltem, de nem tették.
Niall arca komollyá válik, de nem mond semmit. Valójában én sem tudnék ilyen szituációban. Szó nélkül feláll és felsegít. Lábaim kis ideig remegnek de hamar elmúlik.
Niall lakása felé tartunk, lassú tempóban sétálunk. Lábaim még mindig érzik azt a sok fájdalmat. Próbált felboldogítani de csak hamis mosolyt tudtam viszonozni. Aszfaltos járdán megyünk. A szellő lágyan táncol körülöttünk, nincs túl hideg, a nap fényesen világít az égbolton. Niall hirtelen megáll így egy kérdő pillantást vetek rá.
- Itt a házam. - Mutat ujjával egy vajszínű, két emeletes házra. Szememmel végig mérem még jobban. Körülbelül tíz ablak található rajta némelyik előtt egy kicsi erkély helyezkedik, a ház óriási és fogalmam sincs, hogy élhet itt egyedül. Már ha egyedül él itt.
Belépünk az ajtón és az első amit észreveszek az előszobába nyíló óriási nyitott konyha. Mindössze egy pulthoz hasonlító kis fal választja el a kettőt. Jobbról egy lépcső vezet fel az emeletre, balról egy panoráma ablakot látok mely az udvarra néz.
- Az emeleten van a fürdőszoba - mondja mosolyogva. Bólintok majd felmegyek.
A lépcső végénél megállok és gondolkozni kezdek: az ajtókat nézem, majd végül elindulok a sarok felé. Benyitok s rögtön elém tárul a fürdőszoba, a maga világos színeivel: fehér és kék keveredik egymással. A zuhanykabin párhuzamosan helyezkedik el a káddal, mely fekete csempedarabkákkal van körberakva, mellette található a mosdókagyló, ami leginkább egy eldeformálódott négyszögre hasonlít.
Kopogást hallok mögülem. Megfordulok és látom, hogy Niall kukucskál be egy kis résen az ajtón.
- Bejöhetsz. - Mondom. Belép és néhány ruhadarabot rak le a mosdó szélére.
- Még tavasszal itt volt a nővérem és itt hagyott néhány ruhát - mosolyog, majd elhagyja a helyiséget.
Megszabadulok öltözékemtől és a zuhanyzó felé igyekszem. Megengedem a vizet és alá állok. Először hideg de az idő elteltével fokozatosan felmelegszik, vele együtt a testem is. Hajamba túrok, felemelem a fejem és becsukom a szemem. Próbálok felejteni.
Lassú léptekkel haladok le a lépcsőn, hajamat közben a törölközőbe törlöm. Egy fontos kérdés fogalmazódott meg bennem az idő elteltével.
Niallt keresem, akit hamarosan meg is találok a kanapén ülni.
- Jobb már? - kérdezi.
Egy ideig habozok, nem tudom, hogy tényleg megakarom-e tudni az igazságot. Az ujjaimmal dobolok.
- Minden rendben? -tekintete aggodalmat sugároz.
- Nem egészen - mondom halkan, tekintetem a földről az előttem ülő fiúra vezetem. - Hol vagyok?
- Stockholmban.
A szám hirtelen kiszárad, a torkom megakad és teljesen lefagyok. Mereven bámulok magam elé, próbálom felfogni a történteket. Stockholmban vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése